Óra
| Éppen ültünk órán. Hah, erre a fordulatra nem lehetett számítani, igaz-e?
A tanárnő csak mondta, és mondta és mondta, én kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is követni tudom majd az éteri magasságokba, melyeket az alaktan mélységeiben ért el. És ekkor… “Orsikám, jegyzeteljen, mert vizsgán nem fogja tudni.” PAFF. Há’ ez tudja a nevem!!! Atyagatya. Össze kell kapnom magam. Igazából azt kellett volna mondanom: “Az az igazság, szeretve tisztelt tanárnő, hogy mikor a tábla felé fordulva magyaráz, egy árva hangot nem hallok, úgy be van dugulva a fejem a sok trutyival. Szájról olvasok, teccik tunni.” De kajak! A hülye csajaim mindig egész nap, ha valami roppant izgalmasat akartak közreadni, én mindig kimaradtam, mert SUTTOGTAK!! Rá is rivalltam Juditra: Egy szót nem hallok, hidd el!!! Biztos azt hitték, csak szórakozok. Most az egyszer nem. Másik órán meg, amit most tudtunk összehozni az iskolaév kezdete óta, és aminek a nevét még most sem tudom, mert valami elképesztő hosszú és cifra elnevezést birtokol, szóval mindenki azt hitte, nagy komolyság lesz, meg ilyesmi. A tannő elő is adta, hogy mindenki vegyen elő egy lapot, mert TESZTET írunk, hogy mire emlékszünk a tavalyi év kommunikáció előadásaiból. Semmire, az az igazság. Illetve arra, hogy a csávó egyszer egy akkora pörköltfolttal jött be előadni, hogy még érezhettük a pacalt is rajta. Szóval, remegő kezekkel tépdestük a lapokat, és néztünk egymásra. Bár mindenki szemében éjféli sötétség honolt. Tanerő még tetézte a dolgot, miszerint: “Olyan 60 - 70 kérdés lesz.”… WTF?? Na, gondoltam, istenuccse, hát majd azt mondom, hogy Izé. Hogy ne csigázzam tovább az érdeklődést, hát egy ilyen Cosmopolitan-szintű kérdőívet töltöttünk ki, melyekre a válaszlehetőségek a Gyakran, Néha, és Sohában merültek ki. Nekem 150 pont jutott, mely szerint Jó a kommunkiációs készségem, bár van rajta mit javítani. Haha, Anikónak meg csak 110 lett. Be be beee. Neki a béka segge alatt van, hogy úgy mondjam. Hülyeség. Én biztos megvesznék, ha nekem ki kéne odaállni a nép elé, és előadást tartani. Vagy pont ezt kellene fejlesztenem??? xD xD xD xD |
Nincs megjegyzés
Legyél az első hozzászóló!