Ki a világból, ahol semmi nem emlékeztet Rád.

Talán elszököm a Holdra,

ott nem találhatsz rám.

Ott talán emléked elhalványul,

és a fájdalom nem fáj annyira, mint a Földön.

Ott talán még el is felejthetlek.

Nincs ott levegő sem.

Talán nincs ott szerelem sem.

De amíg itt kell maradnom,

nincs menekvés sem.

Szeretnem kell Téged,

míg erőm van hozzá,

míg fel nem őröl az őrült vágyakozás,

míg egy reggel vérző szívvel nem találnak rám.

Az egyszerűség kedvéért nevezzük ifjabb Koczka Andrásnak Őt.

Szóval, olyan ötössel lehet felettem, tehát 25 felettinek saccolnám. Korban, nem IQ - ban.

Nem lenne semmi különösebb bajom vele, az utcán simán átsiklana rajta a tekintetem, nincs különös ismertetőjele sem.

Nos, az a baj mégis, hogy csutkára csavarva hallgatja a Kelly Familyt. Ennyi. Hogy honnan van neki egyáltalán bakelitje még tőlük, az is egy érdekes kérdés.

Én jólelkűnek tartom magam, ezért számos alkalommal elfogott már a kisértés, hogy átcaplatok hozzá, és megajándékozom néhány evilágibb zenével.

De aztán, egy derűs nyári szerda délelőtt, mikor az ősök sem voltak itthon, ergo én voltam a ház úrnője, és éppen a jól megérdemelt cigimet slukkoltam el az erkélyen, ismét felharsant a mennyek zenéje. Huh, mondom,  na jól van,  jól van, a lemezt végighallgatom vele én is, de tovább nem terjed a toleranciám.

Igen ám, de ifj. András maratont rendezett. Mikor a déli harangszóval vetekedve zengett az egyik zeneszám, aminek szégyellem, de lassanként én is megtanultam a szövegét, na ekkor mondtam, hogy NEM! Ezt nem lehet így tovább!! Vagy Ő, vagy én! Egyikünk hangosabb lesz a másiknál!

Imigyen felbuzogva, szépen fullon végighallgattam a fellelhető összes hajrázós számot. Bevallom, a Siddharta - My dice talán többször is elhangozhatott egymás után. ( Ez az MTV The Rock Chart - jának introja. )

Az összesereglett nyugdíjas lakók a maradék botjaikkal vonultak háztól házig, egy Szécsi Pál nótát skandálva.

Régi, szép idők….

Természetesen a név kitált, mint a történet egyéb részlete is.

Vagy nem.

Holnap kimerészkedem a világba, a nyelviskola hívó szavát követve. Még ez is, tyűű…

Most jut eszembe, már majd’ egy hete nem gyújtottam rá!! Jaj, most mi lesz? Nem is hiányzik, csak valahogy furcsa. Amúgy sem vagyok egy nagy bagós, nekem kitart egy dobozzal egy héten át. Kócos barátném úgy nézett rám, mikor ezt kiszámoltuk, mint egy földönkívülire. Őnaccságának egy karton kell, hogy ne a többi emberen töltse ki a belsejében tomboló feszültséget. (Oh, micsoda szöveg..)

Hála a nem tudom, kinek,minek, de most nem mutatom az allergia összes &&!°>`)~ tünetét, csak úgy finoman. Ájj, lehet ezt még megbánom, mert mikor utoljára ezt kijelentettem, aznap este haldoklottam nem túl csendesen az ágyikómban.

Ha valaki nem tud mit kezdeni az idejével, ajánlom olvasásra P. G. Wodehouse -t, mert nagyon ott van, illetve hát volt a szeren. Én Az életművész címűt fogyasztom, hát valami elképesztő. Honnan a fenéből jutott eszébe ennyi bődületes baromság?? Nem az a tolakodóan humoros könyv, de nagyon => egy erős négyest kap tőlem.

Na, ha már így itt vagyok, akkor kinyilatkoztatom, hogy a két kedvenc könyvem Gabriel Garcia Márquez - Száz év magánya. Aki olvasta, tudja, aki nem, az szégyellje össze - vissza magát! A másik örök értékű Emily Bronte - Üvöltő szelekje. ~ merem remélni, hogy van még ilyen mindenen, még akár a halálon is túlmutató szerelem a mai világban is. Bár nem sok jel mutat rá…. :S

De ne legyünk pesszimiskák!

Nincs választásom más,

mint belevetni magam a végbe.

 És remélni, hogy Te vársz engem végre.

 Nem tudom, miért éppen Téged,

de Téged választott a szívem.

 Én csak próbálom tartani az iramot,

hogy ne maradjak le végleg.