Lesem a híreket. Hallgatózom, mit mondanak a többiek, mi történt Veled. De rájöttem: ami igazán fontos, azt nem osztod meg csak úgy a világgal. Nem kiabálod ki, hogy boldog vagy. Hogy elesettnek érzed magad. Hogy megálltál egy percre, és nézted a naplementét. Vagy hogy új dallam költözött a szívedbe. Nekem ez a fontos. Mi történik ott benn, mitől vagy ilyen, hogy nem tudom Rólad levenni a szemem.

Épp-hogy-csak-nem…

etc.

Majdnem tökéletes.

Az időzítés talán?

Mindenki tudja, hogy nem Ő az, aki Neked lett szánva.

Még Te is érzed valahol.

De nagyon szereted.

Nagyon.

És vársz.

Talán egy hetet.

Egy hónapot.

Egy életet.

Mert nem tudod elengedni.

Nem készültél fel rá.

Mert mikor elhatározod, olyan aranyos lesz.

Az Igazi pedig ott vár, a lépcsőházban.

A buszon.

A nyaraláson.

Ha nem vagy teljesen vak, megsejted.

Lenyomtad az órát, és a másik oldaladra dobtad magad.

Aztán mégis felpattant a szemhéjad.

Itt a következő forgatókönyvek léphetnek életbe.

Felhívod a főnököt, hogy elkaptál valami rejtélyes nyavalyát.

A békéd mégsem teljes.

Nem mersz forgalmas helyre menni, nehogy összefuss valakivel.

Innen már az egész napod meg van lőve.

Ha elterveztél valamit: sztornó.

Marad a takarítás, meg a saját levedben főddögélés,

mert ugye nem ezt akartad csinálni te az öledbe pottyant nappal.

Senki nem jön át, mert a normálisabbja dolgozik.

Így hát felforgatod a lakást, és rekord mennyiségű cigit elszívsz.

Éppen a szemöldöködnek is új formát adhatsz.

Aztán ott ülsz, a kidobásra váró dolgok között, és mélázó tekintettel nézegeted a régi fényképeket…

A másik lehetőség, hogy mégis elvonszolod magad a melóba.

Csak hogy, aznap mindenkit utálni fogsz, és a buszon is mintha az összes idegesítő voluméjú öregasszony most tartana hangpróbát.

Az mp3-lejátszó lemerül, mert maximumom nyomattad.

Benn is mindenki elmehet a fenébe, mert persze ilyenkor kap az az utálatos Gizike egy akkora rózsacsokrot, mint az asztala. Pedig mekkora segge van…!

Beiktatsz egy plusz cigiszünetet.

Álmodozó arckifejezéssel azon gondolkodsz, mennyi minden jót csinálhattál volna, ha otthon maradsz… 

Merre kerülhetek utadba?

Miként mutassam, hogy én is éreztem azt, amit Te?

Győzködjelek, két rohanás közt,

hogy Neked lettem teremtve?

Ha nem érzed magadtól, el vagyok veszejtve.

(Drie, IGEN, az utolsó kettő az enyém. Illetve már az utolsó három. )

Hamis bálványt imádok hát?

A Te szemeid néznek onnan rám.

Várok itt,

csendesen, magamban zsolozsmázva.

Megláttalak, észrevettelek,

megszerettelek.

Lehet az én okulásomra jött életre csak ez a szerelem;

de Te vagy a tárgya.