PUSHING DAISIES - mint a címe is mutatja, még nincs magyarítva, tehát csak letöltés útján elérhető.

(Ej, de zamatosan fogalmaztam!)

Ha néztétek a Szívek szállodáját, akkor hivatkozom arra, abban voltak ilyen pergő dialógusok. Felirattal nézem, néha vissza kell tekernem, egyszerűen nem fog fel ennyi szöveget a szemem ilyen rövid idő alatt.

Eddig, ha jól tudom, kilenc rész került adásba, én a harmadiknál járok. (Megjegyzés: Mivel a House szünetel [DAMN IT!] -most nem tudom, hogy amúgy is lenne téli álom, vagy rásegítettek a sztrájkkal-, behozom a lemaradást.)

A történet dióhéjban: Adva van Ned, aki kisfiúként rájön, hogy tehetsége van - érintésével fel tudja éleszteni a halottakat. Ned szerelmes a szomszéd kislányba, Chuckba, alias Charlotte-ba. Ned édesanyja meghal, amit a fiú persze nem hagy érintés nélkül. Ennek következményeként Chuck édesapja halálát leli.

Nedanyu végül mégis meghal, immár visszahozhatatlanul, mert jóéjt puszit nyomott kisfia homlokára.

Hogy miért? Mert ha egy perc múltával nem érinti meg újra az életre keltettet, akkor valaki másnak kell meghalnia, aki a közelben van.

Első érintés - élet, második érintés - halál.

Huszoniksz évvel később Nednek pitézője van, nemes egyszerűséggel Piemakernek nevezik. Már Nedet.

A hely a Pie hole nevet viseli.

Nednek van egy nem épp hivatalos üzleti kapcsolata Emerson Cod-dal, aki magánnyomozó. (Egyébként az a fickó, aki a House első évadában alakította a gonosz, gonosz Voeglert.) Elmennek a halottasházba, Ned megérinti a halottat, amaz elmondja, ki ölte meg, újra megérinti, ugye, aztán szépen fifty-fiftyben megosztoznak a jutalmon.

Chuck úgy kerül vissza az életbe, hogy meghal. Jó, mi?

Szóval a Pitekészítő feléleszti, aztán elfelejti megérinteni, mivel az első szerelem az nem múlik, legalábbis esetükben rögtön újra feléledt. Helyette meghal a gonosz temetkezési vállalkozó, akiért nem kár, de végülis csak véletlenül halt meg a jó ember, mert ő volt a közelben. 

A poénokat nekem a négus szórja (Emerson), olyan szövege van, hogy szégyen, nem szégyen, hangosan röhhentek itt magamban.

Megnézésre ajánlom jó szívvel.

Nem egy átlagsorozat, elvarázsolt a képi világa, a Csodás álmok jönnek jut róla eszembe, mikor Robin Williams szaladgál a mennyországban, és minden olyan élénk színű körötte.  

/A Csodás álmok jönnek amúgy most halottak napján belépett a kedvenc filmek sorába. Mert akkor adták, csak azért. Láttam én már előtte is, de most… húúú/

.

A forralt borról csak annyit, hogy Mikulás alkalmából felállítottak egy sátrat a B épület előtt - B, mint Bölcs-észek, hahaha-, és nekünk meg volt egy lukas órácskánk, és akkor mi ittunk. De először csak egy plusz egyet. Tyű, az nem volt semmi, mikor visszamentünk a meleg előadóba…! Alig bírtam felemelni a kezem, a többiek is (Anikó és Judit volt a másik két agytröszt) elég bamba képet vágtak.

Na, de ez csak első felvonás volt.

Mentünk hazafelé, hát nem ott volt még az az átok sátor?? Szó szót követ, végül benyomtunk a szánkba fél liter borocskát. Jó, hát ez nem olyan tömény, mint ha csak simándi borozol, de akkor is.

Elég könnyű léptekkel jöttem hazafelé, az az igazság, nna. Ja, és azt hittem, bepisilek, pedig csak bő 10 perc az út..

.

Ahh, és az az átok Anikó el akarja venni tőlem a tanár csákót, akit eddig mindenáron a nyakamba akart varrni! Mert rájött, hogy milyen jól áll neki a térdig érő fekete, szövet télikabát. *szörcs, szörcs* De megbeszéltük, hogy osztozunk rajta, mivel legjobb jóbarátok vagyunk mi ketten.

De nehogy komolyan vegyetek, ez csak ilyen hülyeség szinten van. Legalább elfoglaljuk magunkat valamivel, mert hát az előadások elég kevés élményt nyújtanak.. :)  

(Forrest Gumpban ez volt az egyik kedvenc mondatom: B.B. volt a legjobb jóbarátom. A másik az, hogy: Anyukám szerint az a hülye, aki mondja!

- Áj lávolom Forrestet. )

Zenéről annyit mondanék: Simian Mobile Disco - I believe; The Chemical Brothers - The Golden path;

éles váltással Sting - Fields of gold és Maroon 5 - Goodnight, goodnight; Newton Faulkner - Dream catch me.