William Wordsworth - The Daffodils
I wandered lonely as a cloud
That floats on high o’er vales and hills,
When all at once I saw a crowd,
A host, of golden daffodils;
Beside the lake, beneath the trees,
Fluttering and dancing in the breeze.
Continuous as the stars that shine
And twinkle on the Milky Way,
They stretched in never-ending line
Along the margin of the bay:
Ten thousand saw I at a glance,
Tossing their heads in a sprightly dance.
The waves beside them danced, but they
Out-did the sparkling waves in glee:
A poet could not but be gay,
In such a jocund company:
I gazed — and gazed — but little thought
What wealth the show to me had brought:
For oft, when on my couch I lie
In vacant or in pensive mood,
They flash upon that inward eye
Which is the bliss of solitude;
And then my heart with pleasure fills,
And dances with the daffodils
Mese egy lányról
Dőlj hátra, pihenj, mesélek addig egy lányról neked.
Szeretett egy fiút teljes szívből, átadta a lelkét, de a tengerek nem lettek kisebbek, és ők nem tudtak közelebb kerülni egymáshoz.
Ez a lány elhatározta, hogy nem szereti őt tovább.
Hetekig nem gondolt rá. Próbálta kordában tartani gondolatait.
Álomtalanul aludt, fáradtan ébredt.
Rájött, hiányzik neki a szerelme, nem egész nélküle.
Nem adta fel, de elcsitította a lelkében a szerelmet.
Mint egy kúthoz, úgy járt hozzá, ha erőre volt szüksége, felidézte az arcát, hogy tudja, hová tart.
Elment a férfi hazájába.
És most itt ül vele szemben, mérhetetlen, határtalan lobogással, szerelemmel, örömmel a belsejében, és mosolyogva nézi azt a szempárt, ami miatt nem találta a békéjét hónapokon át, amikben bízva eljött, hogy belenézzen ezekbe a szemekbe, és megérintse a gazdájukat, hogy megerősítse, amit végig érzett magában.
Hogy Te vagy az a férfi, aki itt kavargott bennem,
kimondatlan sóhajokban és vágyakban.