Mostanában nehéz álmodnom…
Mostanában nehéz álmodnom.
Ha el is alszom, az álomkép kisiklik kezeim közül; nem tudok sokáig egy bizonyos álomban maradni.
Érintés és illatok nélkül. Néha már álmomban is tudom, hogy álmodom,
holott eddig úgy evickéltem ki a reggel partjaira, mint egy hajótörött.
Hiányzik az illatod. Hiába lélegzem mélyeket, az itteni levegőt érzem, nem a te testedét. Szeretnék most is a válladhoz bújni, és beszívni bőröd illatát.
Nem érzem az ujjaim alatt arcod vonalát, hiába simítom végig kezemmel.
Nincs tenyeremben ádámcsutkád emléke.
Kívülről nézem a jelenetet, ahol két ember öleli egymást. Pedig azok ketten te vagy és én.
Néha már az arcodat sem látom. Ettől megijedek – azt hiszem ez annak a jele, hogy nem szeretlek többé, vagy nem úgy, mint eddig.
Félek, hogy elveszítelek, hogy egyszer nem lesz baj, hogy mást ölelek. Álmodtam már ilyet,
és nem volt jó érzés. Sajnálom, de még öntudat nélkül is hűséges vagyok hozzád…
Milyen buta az ember, milyen hamar elfelejtem az arcodat. A lényed itt van velem,
de nem tudom felidézni a tekinteted. Hallom a hangodat, de nem tudom, mikor mondtad és mire,
csak visszhangzik a fejemben, és nem tudom kitalálni, hol hallottam ezt tőled…
Milyen nevetséges könnyű ezt elfelejteni, és milyen nehéz a szerelmet kitörölni.
Hányszor elhatároztam már, nem szeretlek tovább!, de mindig édes kudarcot vallottam.
Azt hiszem, csak azért teszem, hogy kipróbáljam, tényleg szeretlek-e még, vagy csak megszoktalak.
De érzem a lelkemmel, hogy te vagy a társam, bármit csinálok.
Érted jöttem a világra, hogy veled hagyjam el ezt a helyet egyszer.
Remélem számolatlan időnk van még addig, mert a töredékét tettük meg a dolgoknak, amiket szerelemtől simogató éjszakákon elterveztünk.
Nincs megjegyzés
Legyél az első hozzászóló!