Arról, hogy a dolgokat meg kell várni
MÁRAI SÁNDOR - FÜVES KÖNYV
[Arról, hogy a dolgokat meg kell várni (63) ]
Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.
Khmm, khmm, átkozott tüdőbaj
Á, jó volt a színes házban. Jaaa, nem SÁRGA ház, hanem színház! 
Volt egy jelenet, mikor José Arcadio hazakerült a cigányoktól, és kért az anyjától 16 nyers tojást. Persze azt nem hiszem én, hogy tényleg tojás, és tényleg 16 volt, mindenesetre úgy előadta, hogy mikor lenyomta, mindenki elkezdett tapsolni. 
Én már az előadás kezdetétől azon filóztam, hogy honnan ismerem az idősb. Buendíát alakító színész hangját. Fazekas István volt, mint utóbb kiderült. Mondtam Anikónak, hogy szerintem minimum szinkronszínész a csávó, de nem hitte el nekem a galád!! De utánanéztem, és hát persze hogy nekem volt igazam, mert tényleg szokott szinkronizálni. Hahaha *sátáni kacaj*
A fent említett nőnek kerestem ma reggel Máraitól a Füveskönyvet, mert nem tudtam, hogy hová pakoltam el, és odaígértem neki. Keresem, keresem, meg is pillantottam a feneketlen könyvespolc mélyén. Láttam, hogy van valami könyv felette, hát azt is megmarkoltam. És Márquez - A pátriárka alkonya volt!!! Amit én olvastam egyszer, és tudtam, hogy megvan itthon, de a világ minden kincséért sem találtam meg. Ezért én reggel nagyon örültem.
Zene: - Cherry Ghost - 4 AM; Shania Twain - Forever and for always; Maroon 5 - Goodnight, goodnight; Westlife - More than words
XYZ
Még jó hogy megnéztem az előző beröffenéseket, mert megint úgy akartam kezdeni, hogy Olá, az mekkora égés lett volna már?!?
Szerdán megyünk nőmmel és femilijével (barátnőmmel, nem rosszra gondolni) színházba, mivel az egész családját megfertőztem a Száz év magány-imádatommal, és végre adják bérletszünetben, tehát irány a páholy! Páholy…szerintem viszünk horgászszéket, aztán azokon kucorgunk.
Már hangot adtam aggodalmamnak, hogy vajh’ béfognak-é minket engedni oda? Anikó szerint ha visszaveszünk a szokásos szövegből, akkor nó próblémó. Én erre azt válaszoltam, hogy majd akkor viszek noteszt, és abba írom a megjegyzéseimet, illetve ez több funkciót láthat el, mert ha nem lesz jó az előadás, akkor a galacsinokkal megdobálhatjuk a színészeket. Mekkora zsenialitás, érzitek? Nem mintha magamat akarnám dicsérni, távol álljon tőlem.. 
Elkezdtünk nagy erőkkel kocsmázni, de csak finoman, nem fetrengésig. Most már német előtt mindig elzümmögunk a lassan törzshelyünkké vált kricsmibe, és bedobunk egy-két, de max három gin tonicot. Egészen elkötelezett híve lettem a ginnek.
Pártszakadás következett be a csapatunkban, ugyanis a negyedik kerék kigurult az útra, mi meg nem szaladtunk utána. Hogy érthetőbb legyek, vagyunk mi hárman, meg volt egy csaj, aki csak inkább volt mellettünk, mint velünk. Őt a rövidség kedvéért Voldinak neveztem el, meglepő is lett volna, ha nem nekem jut eszembe ez a kódnév! Anikón már fizikai tüneteket produkált az utolsó időkben, mikor meglátta a fent említettet. Judit az elejétől fogva immunis volt rá, én voltam alighanem a hibás, mert megsajnáltam szegény párát, hogy olyan kis magányos, mert sehová nem tartozott, tartozik, csak mindig rohangál valakik után.
Bár most olyan jelek vannak, hogy nem is olyan kis esetlen/ártatlan ő, mint mi azt képzeltük. Szépen elintéz mindent magának, minket meg jól kihagy a buliból. Persze ha mi megyünk valahová (példának okáért mikor mentünk a tanárokhoz, hogy mégis milyen téma várható a szakdolgozatokkal kapcsolatban), akkor mindig ott volt a hátsó fertályunkban.
Így most levegőnek van nézve, mert egyre több jel mutat rá, hogy miközben mi beszélgettünk, ő szépen feljegyzéseket készített, és tovább is adta az információkat amiket hallott. Azt már aztán igazán nem várhatja tőlünk senki, hogy ezt is eltűrjük. Remélem azért a karmám nem sínyli meg… Bár majdnem két évig a hátunkon cipeltük, az csak számít valamit.
Egyebek mellett kiválasztottam a szakdolgozati témámat!
Ügyvitelből írom: A sztenográfia kialakulása és fejlődése. Irodalomból akartam természetesen, de olyan témák vannak, hogy ihaj, így inkább hanyagoltam a témát. Juditnak könnyű, ő egyértelműen nyelvtani koponya. Anikó még ilyen irodalmasabb, mint én. Egy nyelvtanos tanár volt még képben, mert ő tényleg korrekt és segítőkész, mindamellett Anikó teljesen odáig van érte, tehát csak jó lehetett volna, de a témái…hááát. Mikor már befordultunk a célegyenesbe, addig abrittoltam (nem tudom, így kell-e leírni) Anit, amíg felcaplattunk megnézni, milyen témák vannak ügyvitelből. Persze mikor először mondtam, hogy jó lenne ügyvitelből írni a szakdolit, úgy nézett rám, mint egy ufóra. Mikor felmentünk és elolvastuk, bezzeg rögtön felcsillant a szeme! Szóval Juditunk egyedül maradt nyelvtani fronton, ha nem számítjuk Voldit, de miért is tennénk. Anikóval ketten vagyunk az egész évfolyamon, akik ügyviteli témát választottak…Büszke is vagyok magunkra.
Múltkor ülünk kivételesen csendben, Anikó nagy fásult hangon megszólal: Be kell iratkoznom a nagykönyvtárba. Én csak ránéztem, és ennyit feleltem: Mikor menjünk?
Orwell - 1984: Mindig fájt rá a fogam, de nem jött ki a lépés, hogy elolvassam. Most megtettem, és teljesen tetszik! A vége az nagyon jó, nem hittem volna, hogy Winston is behódol…
- közben most látom fél szemmel, hogy a lükefejű macskám a szemetesvödörnek dörgölődzik. Nem tudom, mivel nyerte el a tetszését, mindenesetre nagyon nem összeillő páros. :D
A Harry Potter filmekkel kapcsolatban eddig szkeptikus voltam, hogy azt ne mondjam, a hátam közepére kívántam őket. De most! Megnéztem a 4. részt, aztán a 3. végét, mert pont akkor ment a tévében, most pedig az 5.-et, és hát az tuti, hogy az 5. viszi a pálmát! Persze rájöttem, hogy az volt a bajom, hogy az elsőket még annyira kölyökfilmre csinálták, hogy valami fantasztikus. De az újabbakat már muszáj volt komolyítani, mivel a könyvek sem voltak valami cukormázasok. Azért a könyvek mit mondjak, 3000szer jobbak!
Azon röhögtem, hogy mikor elkezdtem olvasni, akkor idősebb voltam Harrynél, mert olyan mmmm, nyolcadikban talán? olvastam az elsőt, az első könyvben pedig Harry 12 éves. Még abban az évben olvastam a másodikat, ahol már 13 éves, mint én voltam akkor.
Aztán meg egyszer csak a fejemre a nőtt, valahogy ő lett idősebb, mint én. Aztán megint én vezettem, és már örültem, hogy haha, sikerült, hiszen a hetedikben is 18 éves, én most voltam 20, mikor olvastam, tehát gondoltam, én nyertem! Dehát az utolsó fejezetben 19 évvel később vannak, és ezzel már nem tudtam felvenni a versenyt.
Amúgy nem unatkozom, tényleg.
Anikótól megkaptam a 21. születésnapomra Márquez - Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című könyvet, ami eddig hiányzott a gyűjteményemből. (már nem sok hiányzik, és feltett célom, hogy kitöltsem a réseket)
Szereteeeeeeem Anikót is meg a könyvet is meg Márquez papát is.
Zene:
Sara Bareilles - Love song
The Connells - ‘74, ‘75