Lélegzet
Mintha kitépnéd a szívemet
de rossz fogorvos lennél
mert a gyökerét itt hagytad
a szerelemnek.
Fáj és vérzik.
Talán az idő
vagy a könnyeim enyhítik.
Bezárlak szívembe
és ha készen állok rá
egy csillagos éjszakán
elengedlek,
szállj az éjjen át.
Nekem akkor már nem kellesz,
tudok majd lélegezni nélküled.
De ma
te vagy még a levegő
hát facsard szívemet
tépd, mard
amíg engedem
mert minden érintéssel
lélegzethez jutok
még ha nehezebben is lélegzem.
Nyughatatlan
Mit gondolsz,
elég már a romantikából?
Ne fogjam mosolygó szemmel
kezed?
Ne keltselek
álmodból nézésemmel?
Tervezgessük még,
mit csinálunk,
ha „nagyok” leszünk?
Várjalak-e kipirult arccal,
ha éjszaka térsz meg?
Szeresselek, amíg csak
fel nem oldódom benned?
Nincs válasz, nincs felelet.
Könnyes tekinteted nyugszik csak
nyughatatlan lelkemen.
Ha meglátlak
Ha meglátlak, mosolyra húzódik szám.
Hiába próbálnám leplezni, rebbenő tekintetem és ellágyult testem mindent elárul:
Szeretlek, kellesz nekem.
Bárcsak minden percben érinthetnélek.
Hihetetlen vagy, nem tudom felfogni lényed, annyira ismeretlen vagy,
de mégsem félek.
Mert valahogy ismerlek régen.
Ki vagy Te?
Ki vagy te, te furcsa manó?
Megszabadítottál és leláncoltál.
Felékesítettél és lecsupaszítottál.
Nem együtt nőttünk fel, mégis egy dolgot szeretünk, egy zenére dobban meg a szívünk.
Miért hasonlítunk így egymásra?
Lehetetlen alak vagy, egy síró bohóc, komoly gyerek.
Miért választottál olyan gyűrűt kezedre, mint amilyet én adtam volna Neked?
Miért van egy helyen nyakunkon az anyajegy?
Miért hasonlít kezed az enyémhez?
Miért keresem okát, hogy miért szeretlek?
Elveszek azokban a nagy, okos, lélekkel teli szemeidben.
Nem gondoltam soha, hogy van egy ilyen férfi, mint Te. Most megtaláltalak és félek.
Félek, hogy én nem az vagyok, akire te vártál.
Csendesen
Csendben szeretlek.
Hang nélkül.
Mindig is így tettem.
Levelet írok,
betűket, szavakat,
mondatokat, bekezdéseket,
melyek mind Téged éltetnek.
Ez a valóság.
Simogatnak szavaim, s tudom, az én hangomon hallod őket.
Verseket írok, érted rajonganak a sorok,
a szünetek visszafojtott lélegzetek.
Húzz magadhoz, olvassz öledbe.
Szeretődnek lenni boldogság, áldás.
Itt vagyunk,
ketten a világból,
vagy a világ van kettőnkből?
Talán mindkettő.
Én rovom tovább e néma kiáltásokat,
miattad, neked,
hozzád, érted.