Blues
Legalább tíz kiló érzelem nyomja vállamat,
a világ súlyát nem mertem mondani, nehogy nagyképűnek tarts itt engem.
Mondd, szerinted is
bolond vagyok, hogy egy csíkos füzetbe
rovom a sorokat, ahelyett hogy
odakint kergetném az álmaimat?
Elfáradtam, mögöttem sok év,
előttem rengeteg – mikor fog már
a postás kétszer csengetni
a nyugdíjjal?
Tessék, néni, itt írja alá,
én pedig azt gondolom majd
Ej, ha húsz évvel fiatalabb volnék…
Nem lenne akkor sem semmi,
a függöny mögül nézném,
hogy feszül neki a szélnek
a kis fizetésében.
Ha most húsz évvel fiatalabb lennék,
nem tudnék a világról
na nem mintha most annyit tudnék…
De ha most kezdeném, mire ideérnék megint,
te menthetetlenül öreg lennél – remélem nem
sértelek meg ezzel;
és én nem szerethetnélek,
úgy mint most,
mentegetve ráncaidat magam előtt.
Feleselhetek én éjszaka Istennel,
számolgathatom a hónapokat,
de az évek évek maradnak.
Nem reméltem ekkora szerelmet,
és nem számítottam ekkora fájdalomra
hogy mire én ott leszek, mint te
kérhetem a nővérkét, hogy segítsen, vagy ne adj Isten
ölthetem a fekete ruhát
magamra vasárnap a temetőbe’.
Nincs megjegyzés
Legyél az első hozzászóló!