Holnap kimerészkedem a világba, a nyelviskola hívó szavát követve. Még ez is, tyűű…

Most jut eszembe, már majd’ egy hete nem gyújtottam rá!! Jaj, most mi lesz? Nem is hiányzik, csak valahogy furcsa. Amúgy sem vagyok egy nagy bagós, nekem kitart egy dobozzal egy héten át. Kócos barátném úgy nézett rám, mikor ezt kiszámoltuk, mint egy földönkívülire. Őnaccságának egy karton kell, hogy ne a többi emberen töltse ki a belsejében tomboló feszültséget. (Oh, micsoda szöveg..)

Hála a nem tudom, kinek,minek, de most nem mutatom az allergia összes &&!°>`)~ tünetét, csak úgy finoman. Ájj, lehet ezt még megbánom, mert mikor utoljára ezt kijelentettem, aznap este haldoklottam nem túl csendesen az ágyikómban.

Ha valaki nem tud mit kezdeni az idejével, ajánlom olvasásra P. G. Wodehouse -t, mert nagyon ott van, illetve hát volt a szeren. Én Az életművész címűt fogyasztom, hát valami elképesztő. Honnan a fenéből jutott eszébe ennyi bődületes baromság?? Nem az a tolakodóan humoros könyv, de nagyon => egy erős négyest kap tőlem.

Na, ha már így itt vagyok, akkor kinyilatkoztatom, hogy a két kedvenc könyvem Gabriel Garcia Márquez - Száz év magánya. Aki olvasta, tudja, aki nem, az szégyellje össze - vissza magát! A másik örök értékű Emily Bronte - Üvöltő szelekje. ~ merem remélni, hogy van még ilyen mindenen, még akár a halálon is túlmutató szerelem a mai világban is. Bár nem sok jel mutat rá…. :S

De ne legyünk pesszimiskák!

Nincs választásom más,

mint belevetni magam a végbe.

 És remélni, hogy Te vársz engem végre.

 Nem tudom, miért éppen Téged,

de Téged választott a szívem.

 Én csak próbálom tartani az iramot,

hogy ne maradjak le végleg.

Na, hadd szóljon:

Ha tehetném

Hogy csináljak a hangulatból

szavakat,

a mozdulatokból

sorokat?

Megfesteném

a világ legszebb képét,

ha lenne elég erő karjaimban.

Megírnám

a legszerelmesebb verset,

ha a szavak

nem csak incselkednének velem.

Megalkotnám

a legromantikusabb muzsikát,

ha nem sírna kezemben a gitár.

Nem vagyok képes rá,

hogy megragadjam a pillanatot,

és ívet húzzak belőle a szívünk fölé…

Ki gondolta volna, hogy valaha blogolásra adom a fejem?

Senki, én magam legkevésbé.

És hogy miért mégis?

Fogalmam sincs.

Talán dolgozik bennem is az exhibicionizmus kisördöge… meg hát így kényelmes is, valljuk be. Nincs pofára osztályozás.

Nem tudom… van esetleg blog - protokoll? Illik bemutatkozni, meg ilyes? Dívik ez?

hülyeség, főleg hogy úgy is magamnak fogok írni.

Na jó, meggyőztem magam.

Rettenetesen hanyattvágó módon Orsolya néven vagyok törzskönyvezve.

Kemény 20 év áll már mögöttem. Nagyon sok, érzem is magamon az idő vasfogát.

Jelenleg nem, majd szeptember 10 - től igen csak járok a főiskolára, magyar szakra. Most leszek második évfolyamos. Nagyon komoly, mindig szerettem  volna leírni, hogy ” … évfolyamos” . Gimiben még csak simán elsős, másodikos, et cetera, de itt már nem! Itt már nagyban megy a játék!

 Egyébiránt néha kényszert érzek az írásra. Ez olykor csak firkálásban merül ki, olykor írok ennek - annak néhány lefárasztó ímélt, smst, de néha kitör belőlem az önjelölt költő. Ilyenkor mindenki meneküljön, amerre lát! Felelősséget nem vállalok semmiért.

Rajzolási kedv is elővesz néha. No nem ám ilyen snassz, felismerhető ábrákat, formákat! Abban nincs semmi érdekes. Nem. Olyanokat, mint a pszichomókusnál - azt látsz bele, amit szeretnél.

Hm, hm. Mi van még?

Zeneimádó egyén vagyok. Folyton hallgatok valamit. Ha kilépek az utcára, az mp3 - at rögvest a fülembe pattintom, nehogy már a külvilág megzavarja az én kis privát szférámat!! Akiktől úgy majd minden szám bejön, az eddig a Nickelback. Természetesen én is elmondom, hogy kedvenc számaim vannak, nem bandáim.

Asszongy, nézzük, mi szól most? : Dave Matthews Band - The space between; Alanis Morisette - Thank you; Katie Melua - Nine million bicycles; Sinead O’Connor - It’s all good; Mazzy Star - Into dust. Szégyen, de nincs benne Nickelback.

Jól elvagyok én itt magamban, úgy érzem, disz isz dö biginning of a bjutiful frencsip.