Halak
Á, nagyon jó! 
Mindjárt kifejtem bővebben.
Múltkor itt kolbászoltam reggel, és eszembe jutott, hogy az álmodtam valamelyik este (fő a pontosság, aranyat ér), hogy kiszámoltam a kis táblázatomban, hogy nekem akkor mi is az aszcendensem. Mert hogy van olyan táblázatom, igen igen. A szülők között ugyan nem volt egyetértés, mert apa szerint egy félórával hamarabb, anya szerint eggyel később születtem, de végül maradtam az anya szerinti 5:30-nál. Imígyen rájöttem, hogy nekem a Halak az aszcendensem. Kérlek, ne, ne borulj horkolva a billentyűzetre!
Eddig mindig a halálba szekáltak azzal, hogy én Kos vagyok, és mint ilyen teljesen kilógok a fajtámból, mert NEM szeretek mindenhol ott lenni, és mindent elintézni, és NEM szeretem a piros színt, és NEM támadom le azt a fiút, aki épp tetszik mindenféle előzetes elgondolás nélkül (még azzal sem, haha).
Csak addig piszkálta a csőrömet, hogy utána néztem, és hát láss csodát! Az biztos, hogy minimum 90%-om Halak, a többi lehet Kos, de annál több nemigen. Mondjuk nőnemű felmenőm szerint már az óvodában én voltam az aranyhajú megmentő, mert ha valami gazságot orrontottam, rögvest ott termettem műanyag paripámon, és jól a seggére vertem az elkövetőnek, lány létemre, igen! Én voltam Piszkos Henriett az elmondások szerint.
Teljes megnyugvást jelent, hogy mégsem vagyok csodabogár. De tényleg, minden itt van. A kis elvonultságom, a természetfeletti érdeklődésem, és hogy hajlamos vagyok a plátói szerelemre (most mit szégyelljem, ha így van), és a Tökéletest keresem, az Ideálist, persze kapcsolatban is idealizálom a páromat (no comment).
Mondjuk érdekes, hogy a Kos szerint veszett jó vezető lennék, a Halak szerint is, de azzal kitétellel, hogy olyan megértő lennék, hogy én végezném el az összes munkát, és még meg is köszönném a segítséget.
Ez az egész nem azt jelenti, hogy azzal indítok el egy társalgást, hogy Helló, neked mi a csillagjegyed? Szó sincs róla. Csak most éppen fellángolt az érdeklődés bennem.
Abban nem hiszek, hogy ez a csillagjegy azzal illik össze, azokkal szóba se állj, vagy ha egy jót akarsz veszekedni, menj ehhez meg ehhez. Saját példámon is látszik, hogy nem az határozza meg, ki milyen, hogy melyik az elsődleges csillagjegyed. Meg egyébként is. Ez csak egy szelet az egészből.
Jah, és tegnap visszatért Ház, avagy House! Ma már meg is néztem a 4×13-at, és tök jóóóó volt, hogy érzékeltessem az elragadtatásomat. 
Nagyon nagy arcok, Wilson/House a kedvencem az egészből. Olyan szöveget tudnak nyomni egymásnak, hogy a padlón fetrengek.
:(
Teljesen gyászba borultam, mert meghalt az mp3-lejátszóm.
R.I.P.
Évek óta hűséges társam voltál. Fagyban, forróságban, esőben, szélben…Mindig ott voltál nekem, és én nem becsültelek meg, mert természetes volt, hogy vagy, hogy az enyém vagy. Sajnálom, hogy elmentél, oly sok emlék köt hozzád…
*unlove*
XYZ
Még jó hogy megnéztem az előző beröffenéseket, mert megint úgy akartam kezdeni, hogy Olá, az mekkora égés lett volna már?!?
Szerdán megyünk nőmmel és femilijével (barátnőmmel, nem rosszra gondolni) színházba, mivel az egész családját megfertőztem a Száz év magány-imádatommal, és végre adják bérletszünetben, tehát irány a páholy! Páholy…szerintem viszünk horgászszéket, aztán azokon kucorgunk.
Már hangot adtam aggodalmamnak, hogy vajh’ béfognak-é minket engedni oda? Anikó szerint ha visszaveszünk a szokásos szövegből, akkor nó próblémó. Én erre azt válaszoltam, hogy majd akkor viszek noteszt, és abba írom a megjegyzéseimet, illetve ez több funkciót láthat el, mert ha nem lesz jó az előadás, akkor a galacsinokkal megdobálhatjuk a színészeket. Mekkora zsenialitás, érzitek? Nem mintha magamat akarnám dicsérni, távol álljon tőlem..
Elkezdtünk nagy erőkkel kocsmázni, de csak finoman, nem fetrengésig. Most már német előtt mindig elzümmögunk a lassan törzshelyünkké vált kricsmibe, és bedobunk egy-két, de max három gin tonicot. Egészen elkötelezett híve lettem a ginnek.
Pártszakadás következett be a csapatunkban, ugyanis a negyedik kerék kigurult az útra, mi meg nem szaladtunk utána. Hogy érthetőbb legyek, vagyunk mi hárman, meg volt egy csaj, aki csak inkább volt mellettünk, mint velünk. Őt a rövidség kedvéért Voldinak neveztem el, meglepő is lett volna, ha nem nekem jut eszembe ez a kódnév! Anikón már fizikai tüneteket produkált az utolsó időkben, mikor meglátta a fent említettet. Judit az elejétől fogva immunis volt rá, én voltam alighanem a hibás, mert megsajnáltam szegény párát, hogy olyan kis magányos, mert sehová nem tartozott, tartozik, csak mindig rohangál valakik után.
Bár most olyan jelek vannak, hogy nem is olyan kis esetlen/ártatlan ő, mint mi azt képzeltük. Szépen elintéz mindent magának, minket meg jól kihagy a buliból. Persze ha mi megyünk valahová (példának okáért mikor mentünk a tanárokhoz, hogy mégis milyen téma várható a szakdolgozatokkal kapcsolatban), akkor mindig ott volt a hátsó fertályunkban.
Így most levegőnek van nézve, mert egyre több jel mutat rá, hogy miközben mi beszélgettünk, ő szépen feljegyzéseket készített, és tovább is adta az információkat amiket hallott. Azt már aztán igazán nem várhatja tőlünk senki, hogy ezt is eltűrjük. Remélem azért a karmám nem sínyli meg… Bár majdnem két évig a hátunkon cipeltük, az csak számít valamit.
Egyebek mellett kiválasztottam a szakdolgozati témámat!
Ügyvitelből írom: A sztenográfia kialakulása és fejlődése. Irodalomból akartam természetesen, de olyan témák vannak, hogy ihaj, így inkább hanyagoltam a témát. Juditnak könnyű, ő egyértelműen nyelvtani koponya. Anikó még ilyen irodalmasabb, mint én. Egy nyelvtanos tanár volt még képben, mert ő tényleg korrekt és segítőkész, mindamellett Anikó teljesen odáig van érte, tehát csak jó lehetett volna, de a témái…hááát. Mikor már befordultunk a célegyenesbe, addig abrittoltam (nem tudom, így kell-e leírni) Anit, amíg felcaplattunk megnézni, milyen témák vannak ügyvitelből. Persze mikor először mondtam, hogy jó lenne ügyvitelből írni a szakdolit, úgy nézett rám, mint egy ufóra. Mikor felmentünk és elolvastuk, bezzeg rögtön felcsillant a szeme! Szóval Juditunk egyedül maradt nyelvtani fronton, ha nem számítjuk Voldit, de miért is tennénk. Anikóval ketten vagyunk az egész évfolyamon, akik ügyviteli témát választottak…Büszke is vagyok magunkra. 
Múltkor ülünk kivételesen csendben, Anikó nagy fásult hangon megszólal: Be kell iratkoznom a nagykönyvtárba. Én csak ránéztem, és ennyit feleltem: Mikor menjünk?
Orwell - 1984: Mindig fájt rá a fogam, de nem jött ki a lépés, hogy elolvassam. Most megtettem, és teljesen tetszik! A vége az nagyon jó, nem hittem volna, hogy Winston is behódol…
- közben most látom fél szemmel, hogy a lükefejű macskám a szemetesvödörnek dörgölődzik. Nem tudom, mivel nyerte el a tetszését, mindenesetre nagyon nem összeillő páros. :D
A Harry Potter filmekkel kapcsolatban eddig szkeptikus voltam, hogy azt ne mondjam, a hátam közepére kívántam őket. De most! Megnéztem a 4. részt, aztán a 3. végét, mert pont akkor ment a tévében, most pedig az 5.-et, és hát az tuti, hogy az 5. viszi a pálmát! Persze rájöttem, hogy az volt a bajom, hogy az elsőket még annyira kölyökfilmre csinálták, hogy valami fantasztikus. De az újabbakat már muszáj volt komolyítani, mivel a könyvek sem voltak valami cukormázasok. Azért a könyvek mit mondjak, 3000szer jobbak!
Azon röhögtem, hogy mikor elkezdtem olvasni, akkor idősebb voltam Harrynél, mert olyan mmmm, nyolcadikban talán? olvastam az elsőt, az első könyvben pedig Harry 12 éves. Még abban az évben olvastam a másodikat, ahol már 13 éves, mint én voltam akkor.
Aztán meg egyszer csak a fejemre a nőtt, valahogy ő lett idősebb, mint én. Aztán megint én vezettem, és már örültem, hogy haha, sikerült, hiszen a hetedikben is 18 éves, én most voltam 20, mikor olvastam, tehát gondoltam, én nyertem! Dehát az utolsó fejezetben 19 évvel később vannak, és ezzel már nem tudtam felvenni a versenyt.
Amúgy nem unatkozom, tényleg.
Anikótól megkaptam a 21. születésnapomra Márquez - Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című könyvet, ami eddig hiányzott a gyűjteményemből. (már nem sok hiányzik, és feltett célom, hogy kitöltsem a réseket)
Szereteeeeeeem Anikót is meg a könyvet is meg Márquez papát is.
Zene:
Sara Bareilles - Love song
The Connells - ‘74, ‘75
William Wordsworth - The Daffodils
I wandered lonely as a cloud
That floats on high o’er vales and hills,
When all at once I saw a crowd,
A host, of golden daffodils;
Beside the lake, beneath the trees,
Fluttering and dancing in the breeze.
Continuous as the stars that shine
And twinkle on the Milky Way,
They stretched in never-ending line
Along the margin of the bay:
Ten thousand saw I at a glance,
Tossing their heads in a sprightly dance.
The waves beside them danced, but they
Out-did the sparkling waves in glee:
A poet could not but be gay,
In such a jocund company:
I gazed — and gazed — but little thought
What wealth the show to me had brought:
For oft, when on my couch I lie
In vacant or in pensive mood,
They flash upon that inward eye
Which is the bliss of solitude;
And then my heart with pleasure fills,
And dances with the daffodils
Majakovszkij - Végkövetkeztetés
Nem mossa el szerelmem
a mérföldek soka,
de civódás szeszélye sem.
Átgondolt,
megfontolt,
újat nem tanul.
A verssoroknak ujjait emelve ünnepélyesen,
esküszöm -
szeretlek
híven és változatlanul.