Én totális igennel válaszolok erre a kérdése. Sőt, amondó vagyok, hogy a lelked tényleg el tudja, és el is hagyja a tested.

A szellemesre még annyit, hogy én megbeszéltem Velük, hogy én hiszek bennük, de ha nem akarják, hogy idő előtt a soraikban üdvözölhessenek, akkor nem nagyon mutogatják habtestüket nekem.

Ez van.

A lelkes részéről pedig annyit, hogy én nem tudom eldönteni, hogy nem-e volt nekem egy ilyenem.

Mióta utána néztem, egyre inkább azt gondolom, hogy igenis az volt.

Szóval az történt, hogy valami vizsgára mentem, olyan hét körül, reggel, gondolhatjátok, mennyi alvás után.

Olyan furán éreztem magam, ájultam el, meg ilyenek, de azt gondoltam, csak az idegtől meg a kialvatlanságtól.

Találkoztam az asszonyaimmal, dumálgattunk, és akkor egyszer csak olyan érzésem lett, mintha látnám az egészet kívülről.

Emlékszem, hogy láttam a hármasunkat, ahogy állunk az ablak előtt, és hallottam hangomat (mert éppen én beszéltem), és mégis olyan volt, mint mikor te állsz egy csoport mellett, és hallod, mit beszélnek, meg hát ugye látod is őket. És olyan zsibbadás lett úrrá rajtam, meg minden olyan… szürke lett. De már nem tudom, hogy hogy kezdődött, meg hogy lett vége, és az egész csak pár másodpercig tartott, de én igenis szeretném ezt megint átélni, mert borzasztóan különösnek tartottam és tartom az ilyet.

Most lehet azt gondoljátok, “Ó, biztos csak elbóbiskolt, vagy jó másnapos volt, höhö, vizsga, persze… “, dehát na.

Ezért olvasok én Coelho-t. Ezeket a lelki részeket szeretem a könyveiben. 

De a Veronika meg akar halni például, hmm, a végét túl édesnek találtam. Asszem, A Piedra folyó partján ültem és sírtam a legjobb. Bár nem tudom, hogy a sok szenvedés után, mindenkinek eljön-e a szerelem. Szerintem nagyon kevés olyan ember van, ha van, hogy ne érdemelné meg, hogy megtalálja a szerelmét. És hát mégsem sikerül mindenkinek. Van, hogy csak a szenvedés részéig jut el az ember…

Márquez-től tudjátok, mi a kedvenc idézetem?

“Egyszer csak fölsóhajtott: “Hihetetlen, milyen boldog tud lenni az ember annyi éven át, a sok marakodás, a sok cirkusz közepette, a kurva életbe is, és közben azt sem tudja, hogy ez most szerelem-e, vagy sem.” (Szerelem a kolera idején) 

… hm.