Olló
Most megláttam azt ollómat az asztalon, azért lett “Olló” a bejegyzés címe 
.
Na tessék.
Most meg a Westlife szakaszban vagyok zeneileg. Elfáradtam 
.
http://www.youtube.com/watch?v=LFSaxTGo3SE
Miért vannak olyan agyatlan barmok az utakon, akiknek nincs szemmértékük/azt hiszik, az ő autójuk gyorsabb mint a fizikai törvényei engedik???
Jöttünk haza, sötétben még nem nagyon vezettem, de azért jól bazseváltam. Jött mögöttem egy nem mondom meg, melyik szomszédos, idegen nemzethez tartozó személyautó. Láttam ám, hogy előzni akar, viszont azt is láttam, hogy szemben jön egy teherautó. Na gondolom ő meg azt gondolta, hogy elfér, vagy nem tudom, mi volt a kínja, ha megakar dögleni, szíve joga, de ne írtsa ki a fél rokonságomat még pluszban! Nem sűrűn csináltam még ilyet, de ez majdnem satufék volt. Mit szégyelljem, biztos vert a szívem 250-nel utána…
Mindjárt nyelvvizsga. Anikó ma rájött, hogy akár az ablakon is kihajigálhattuk volna a vizsgapénzt.. Én még bízom a vak véletlenben és hogy Fortuna istennő reám mosolyog ama két napon.. De nagyon tartok tőle, no..
pont pont pont
Akartam valamit írni, de elfelejtettem, meg igazából nincs is semmi…
Ja, megnéztem a Junót, szerintem nagyon jó kis film . Én nem tudom, de az a Jennifer Garner szerintem olyan szép nő….óóóó. De nem úúúúgy . Bírtam Junót, olyan szövege volt, hogy behalás. De azért jól megfordították a dolgot…
Holnap nyelviskola. Kúúúúl. izé, németül nem tudom hogy van az, hogy kúúúl. Maradjunk a Guuuuuut-nál .
Először volt a Coldplay - mánia, az lecsengett. Utána jött a retró, az is lecsengett. Most volt nemrég a rock, de az is lecsengett, és most vagyok a romantikus zenék korszakban. Miért vannak korszakaim egyáltalán?? Na mindegy, ez olyan kérdés, hogy nincs rá válasz. Most éppen a Lighthouse Family döngicséli a fülembe, hogy One day we gonna get sooo hiiiii-hiiiiigh… Pedig nem is szeretem ezt a számot. Hörr.
Az egyik csaj a fórumon mondta, hogy tutira kinövöm ezt a zeneimádatomat. Hát nem hiszem. Nem, nem. Vannak olyanok, akiknek ez csak fiatalság, zene, buli, aztán elmúlik az első, és megy vele a többi. Na velem nem lesz ilyen. Mondtam is neki, hogy ez nálam valami szenvedély.. És így is van. Nem érzem jól magam zene nélkül, mint ahogy nem érzem jól magam, ha egy bizonyos idő eltelik anélkül, hogy olvasnék. Kell. Mind a kettő kell.
Ezt csak Blankának, ha erre jár:
Két dolog is bizonyítja, hogy maga a tettes.
Egy. Magánál van a gyilkos fegyver.
Kettő. Csipkebokor vessző.
Zümm zümm
Mondom az imént Katának (figyeld ezt a ráutalást): Ó, már egy óra múlt! Erre ő: Ó, tényleg? Nem vettem észre.
Ezek a zöld kis mócsingok, amik úgy néznek ki, mint a tücskök, de nem azok, hanem olyan izék, na, ne kelljen már mindent a szátokba rágni, hát mi van veletek, semmi képzelőerő???, szóval azok honnan jönnek? Folyton itt röpködnek, de annyian vannak, mint a ferdeszeműek (csak azért, mert Ferdeszemiában van a Zolimpia, és nehogy azt higgyétek, hogy tudatlan vagyok).
Fórumon próbálok megtériteni mindenkit, hogy olvasson. Hátazthiszitek?? Mert akkor nem jól. Kis punnyadós banda. Cö. Márquezt a kezébe nem vett senki. Na nem mintha én fogtam volna Márquez bármilyen kintlevőségét, szó ne érje a ház elejét. Nem azért vagyok vele bensőséges viszonyban, mert bensőséges viszonyban voltunk. Háháhá, micsoda játék a szavakkal! Csak kapkodom itt a fejem. Úgy látszik ez a hajnali énem .
Bús dal szól
Fú. Átcsapott felettem a depresszió nagy, kék, habos hulláma. Nem is depresszió, illetve remélem hogy nem! Legyen inkább…melankólia?
Vannak ilyen időszakok, eddig túléltem mindet Még egy órával ezelőtt úgy éreztem, hogy kész, vége, nincs semmi. De már jobb…
Fogalmam sincs, mi történik ilyenkor, mivel semmi különöset nem csináltam, csak mint általában. Úgy érzem, hogy mindenki elmehet a fenébe, és ilyenkor nem vagyok alkalmas arra, ami amúgy a szerepem: lelki szemetesként funkcionálni, és másokat pátyolgatni.
Na nem. És engem ki fog? Elmehettek ám a francba.
Ilyenkor inkább elbújok, letagadom magam, nem akarok senkit lebaltázni, hogy utána meg rohangáljak, hogy jaj, ne haragudj rám.
Vagy az is lehet, hogy nem a megfelelő emberekkel veszem magam körbe. Hm.
Úgy gondolnám, hogy ilyenkor valaki, akivel kapcsolatban vagyok lelkileg (hiszek ám ebben, ha még nem tettem volna eddig világossá), annak a személynek van valami bánata ilyenkor, és ennek a szelét érzem én.
De ki tudja? Lehet a sok lenyelt bánat, a visszafojtott “De hülye vagy, Istenem, menj már innen el!” ezekben az órákban talál kiutat magának.
Nem vagyok képes senkit megbántani, csessze meg. Nem megy. Más olyan simán csinálja, én meg csak csodálkozom magamban, hogy ilyen van? Még akkor sem tudom kiosztani, ha nekem lenne előnyöm belőle. Ááá, nagyon rossz…
Na, elég a nyavalygásból! Nem akarom itt sajnáltatni magam, meg ehhez hasonlók. Még a végén valaki seggbe rúg, hogy miért nem írok a naplómba, mint más rendes emberek.
A nyuszika megy a sivatagban, és majdnem éhen hal, mikor szomjan hal.
Személyes személyi kálvária
Anikóval ma harmadik nekifutásra elkészítettük a személyinket. Jessz.
Első alkalommal elküldtek minket a búsba, hogy hétfőn nincs személyi csináltatás.
Másodjára áramszünet volt. - Apa ment elől, lévén ő a sofőr. Bár ez nem magyaráz semmit. Csak azt, hogy ő a gyorsabb, mi meg piszmogtunk hátul. Egyszer csak azt láttuk, hogy ez a szép, 1.90 magas ember megtorpan, mint aki falnak ütközött. Mert hogy ő hamarabb látta meg a rácsos ajtót és kiírást, hogy áramszünet van.
Ma: Már el voltunk készülve mindenre. De gond nélkül beértünk. Az ügyintéző csaj sajnos citromba harapott (mindkét alkalommal ő volt), és valami elemi ellenszenvvel viseltetett irányomban, mert olyan képet csinált rólam, hogy úgy festek, mint egy anyagyilkos. Ha egy rendőr elkéri a személyimet, rögtön felordít: ÁLLJ! NEM MOZDUL! HONNAN SZÖKTÉL?!?
Átcsaptunk a postára, befizetni a dellát. 1500 pénz volt, bár az én őseim állították, hogy nagyon összeg lesz. Ebből is volt a kavarodás. Anikó és én kénytelenek voltunk megállapítani, hogy ő a maga 20, én a 21 évemmel nem tudjuk, hogy kell postai csekket kitölteni. Én kezdtem el, mert nálam volt toll. Felajánlottam ugyan ennek a lökött tyúknak, hogy kezdje ő, de elhárította. Na, dumálunk, dumálunk, én közben írom, aztán egyszer csak megszólal: TE, miért írtál háromezerötszázat? Pff. Mert hogy addig beszéltük előtte, hogy apáék azt mondták, hogy drága lesz, hogy ez valahogy összekeveredett a fejemben a nagyobb összeg és az 500-as. Mondom neki, miért nem szóltál?? Azt mondja, hát láttam, mit írtál?! Mert hogy a bal oldalamon ült, és hát takartam, ahogy írtam.
Na, apa megjelent mint hős lovag, visszakaptatott kérni másik csekket. Addig azon filóztunk, hogy mikor betűvel kiírod az összeget, oda kell írni, hogy “forint”, avagy sem? Apa újból feltűnt, kiragadta a tollat Anikó kezéből, szépen áthúzta az üres részt, és visszaadta neki a csekket. Utána én is szépen kitöltöttem, négy szemtől kísérve. De nem vétettem hibát!!
Ez csak ízelítőnek, hogy ha mi ketten összefogunk, akkor nem lesz egyszerű semmi sem. 